Kontra-Bali Dóra, építészmérnök: „Én mindig mély vízben úszom”

Legyen szó irodáról, raktárról, csarnokról vagy bármilyen egyéb ipari létesítményről, Kontra-Bali Dóra az első ötlettől az átadásig végigkíséri a megvalósítást. Projektvezető építészként az ő feladata, hogy ügyfeleink álmaiból konkrét tervek szülessenek. Dórát a pályája kezdetéről, a tervezői szakma kihívásairól és a BELOTTI-nál végzett munkáiról is kérdeztük.

Mikor döntötted el, hogy építész szeretnél lenni?

— Általános iskola alsó tagozata környékén. Anyukám egyszer megkérdezte tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, én meg rávágtam, hogy építészmérnök. Már akkor imádtam az épületeket, a belső térformálást. Tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, és sikerült kitartanom az álmaim mellett.

Ez egy nagyon szerteágazó szakma. A kezdetektől a tervező pálya volt a cél?

— Ez sosem volt kérdés. Az egyetemen volt kötelező gyakorlat, amit az Aspectus Architect tervezőirodánál töltöttem, ahol a gyakorlatom végén állást is ajánlottak nekem. Ez óriási lehetőség volt, el is fogadtam, amint úgy álltam a tanulmányaimmal.

Különleges élmény lehetett ennyire fiatalon belecsöppeni egy hatalmas iroda munkáiba.

— Igen, ráadásul rögtön bevontak a komolyabb munkákba is, de ennek örültem, én mindig mély vízben úszom. Nagyon hamar megtapasztaltam, hogy mennyire összetett feladat építésztervezőnek lenni. Szállodáktól nagy irodaházakon át egészen a bevásárlóközpontokig rengetegféle épületen dolgoztam, és közben lehetőségem volt a szakmának minden részét látni. Azt gondolom, az ilyen nagy projekteknél lehet igazán megtanulni, hogyan kell a legapróbb hibákat is elkerülni. Ez olyan szakmai alapot adott, amit a mai napig tudok kamatoztatni és amiért nagyon hálás vagyok.

Hogyan néz ki egy átlagos napod a BELOTTI-nál?

— Itt nincs olyan, hogy átlagos nap, annál sokkal változatosabb a munkám. Projektvezető építészként foglalkozom az árajánlatokkal, kapcsolatot tartok az ügyfelekkel és összefogom a szakágakat. Maximalista vagyok, van olyan, hogy még éjjel vagy hétvégén is rajzolok, hogy a terv tökéletes legyen, és határidőre el is készüljön.

Miért szeretsz a BELOTTI-nál dolgozni?

— Elsősorban a családias légkör miatt. Már az első napomon befogadtak, és azóta is remekül érzem magam. Sok helyen probléma az, hogy konfliktus van a tervezők és a kivitelezők között, itt viszont a nehezebb helyzetekben is egy csapatként működünk. Különösen tetszik az, hogy végigkísérhetem, miként valósítják meg a terveimet. Gyakran önszorgalomból is kijárok az építkezésekre, hogy lássam a szakma másik oldalát, ahol rengeteget lehet tanulni.

Kontra-Bali Dóra néhány projektje vezető tervezőként és projektvezetőként a BELOTTI-nál:

Kerepes – raktárcsarnok (2 966 m²)

Budapest – Vegyész utcai iroda- és raktárépület (1 310 m²)

Budapest – BELOTTI iroda (200 m²)

Szekszárd – raktárcsarnok (1 795 m²)

Szekszárd – BELOTTI csarnok (1 231 m²)

Szigetbecse – vegyes rendeltetésű csarnok (1 683 m2)

Zsámbék – síktároló- és előtároló épületek (2000 m²)

Budapest – családi ház (315 m2)

Nagytarcsa – csarnoképület (1 971 m²)

Kontra-Bali Dóra

Kérjen ajánlatot!

Forduljon bizalommal szakértő kollégáinkhoz! Ipari padló kivitelezés, ipari csarnok építés és generálkivitelezés, generáltervezés szolgáltatásainkkal állunk rendelkezésére. 30 év tapasztalat - komplex tudás - megbízható partnerség: ez a Belotti. Várjuk megkeresését!

Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Széchenyi Terv Plusz — Magyarország Kormánya — Európai Unió
Kontra-Bali Dóra, építészmérnök: „Én mindig mély vízben úszom” – BELOTTI Kft.